Oxigén Hotel****Superior és ZEN Spa - ZEN Blog

Chikung az ősi módszer

Mi jut eszünkbe, ha azt halljuk Chikung (csikung)? Van, akinek semmi, van, aki már olvasott vagy hallott erről valamit, és persze olyanok is akadnak szép számmal, akik pontosan értik ezt a kifejezést, és tudják, hogy a chi (csi) levegőt, életenergiát, életerőt jelent, a kung pedig művelést, gyakorlást, munkát. Következésképpen a Chikung (csikung) az életerő, a belső energia művelése.
Ma már rengeteget lehet erről olvasni, és sok helyen lehet kipróbálni, megtanulni, azonban ez nem mindig volt így.

 

Talán nem is gondolnánk, de ez a több mint 7000 éves ősi módszer, csupán néhány éve (1991 óta) érhető bárki számára.
Létezik az a mondás, hogy „a tudás hatalom” és bizony ez ma is így van, de az ősi Kínában különösen jellemző volt ez, így azok, akik tudtak valamit, saját maguk hasznára fordíthatták, és mély tisztelet övezte őket tudásuk, tanítói mivoltuk miatt. Úgy tartja a történetírás, hogy a titkos tanokat kolostorok mélyén apránként adták át a tanítók másoknak, sőt a buddhista és taoista szerzetesek a tudás nagy részét még ma is titokban tartják.
1991-ben Hszü Mingtang nagymester döntött úgy, hogy elkezdi megismertetni a világgal a gyakorlatsorokat, melyek holisztikusan, tehát teljességre, az egészre törekvően teszik jobbá az emberek életét.
Érdemes elidőzni kicsit a holisztikus szónál. Mit jelenthet az, hogy teljességre törekvés?
A kínai mesterekről azt tartják, hogy éleslátásuk, és gyakorlatias gondolkodásuk tette lehetővé számukra, hogy képesek legyenek meghatározni, mi kell az embereknek a jobb élethez. A Csung Jüan Csikung azt tanítja, ahhoz, hogy elérjünk valamit/bármit az életben, egészségre van szükség, amivel nem nagyon lehet vitatkozni, nehéz, és kár is lenne megkérdőjelezni, hiszen egy beteg ember elsősorban a betegségével van elfoglalva. Az is elgondolkodtató, hogy szerintük minden betegség a test alacsony energia szintjére vezethető vissza.

 
A csi meghatározásában nem teljesen ért egyet a világ, de talán közel jár az igazsághoz és sokak számára elfogadható, hogy mindent (mondjuk a világegyetemet) betöltő energia, vagy ha úgy jobban tetszik, természeti erő.
Képesek vagyunk ezt elfogadni? Kétségkívül van benne némi megfoghatatlanság, talán utópisztikusság is.
Kínában azt mondják, alapvetően 3 féle csi létezik.

·        az égi, tehát a kozmosz csije

·        a földi csi, amit az égi irányít

·        minden élőlény (növény, állat, ember) saját csije

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, a csikung nem más, mint egy eszköz arra, hogy megteremtsük belső békénket, nyugalmunkat, lelki egyensúlyunkat.
A chikung gyakorlatok lehetővé teszik az energiák szabad áramlását testünkben, ezáltal helyreáll szervezetünk egyensúlya.
A szabad áramlás nagyon fontos a ZEN-ben. Emlékezzünk csak vissza a ZEN lakberendezésről és ZEN kertről írtakra.
A lakberendezésben nagyon fontos a „szellem szabad áramlásának” megteremtése, a ZEN kertben pedig „szabad utat engedünk gondolatainknak”.
Nálunk az Oxigén Hotel**** & ZenSPA-ban a chikung gyakorlatok fizikailag egyszerűek, kortól, nemtől függetlenül kivitelezhetőek.
Szinte minden vendégünk „belekóstol” ebbe a különleges gyakorlatsorba, sőt sokan kifejezetten ezért látogatnak el hozzánk.

Egy igazán ideillő Zen bölcsességgel zárjuk írásunkat.

„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.”

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!