Oxigén Hotel****Superior és ZEN Spa - ZEN Blog

Eihei Dogen élete


Előző írásunkban említésre került Eihei Dogen, aki Japán legjelentősebb zen mestere a Kósó-dzsi, az első teljesen önálló japán zen-templomkolostor megalapítója és az Eihei-dzsi templomkolostor létrehozója.

Úgy gondoljuk érdemes részletesebben megismerkedni életével, ezért (többek között) Végh József, Széljáró füzetekben megjelent írása alapján mesélünk róla.

1200. januárjában született. Nem teljesen biztos, de apja valószínűleg befolyásos miniszter volt, aki két évvel később (vélhetőleg) politikai merénylet áldozata lett. (erről megoszlanak a vélemények)

A Mondzsumaru nevet kapta és már egészen piciként is kitűnt eszével. 
Alig tudott beszélni, 
de már kihajtotta a tekercseket és úgy ült fölöttük, mintha olvasná őket. 3 évesen már olvasgatott, 7 évesen pedig már verseket írt.

A 8 éves Dogen apja után anyját is elvesztette.

Úgy tartja a történetírás, hogy anyja igyekezett megvigasztalni fiát buddhista példázatokkal, és megígértette vele, hogy szerzetesként fogja segíteni az embereket, míg mások szerint épp a kisfiú volt az, aki azt mondta:

„a világ egy nagy örvény, amelyben senki sem tudhatja, hogy a következő pillanatban merre fordul sorsa.”

Anyjának tett ígéretét betartva első lépésként már gyerekfejjel is buddhista értekezéseket olvasott nagybátyja házában, ahol nevelkedett. Az hogy szerzetes legyen, nagybátyja számára nem volt egyértelműen pozitív döntés, ezért mindent megtett, hogy olyan körülményeket teremtsen, amit aztán nagyon nehéz lesz otthagynia Dogennek a 
„szerzetesek otthontalansága és szegénysége kedvéért”.

13 évesen nevelője elintézte, hogy bejusson az udvarba és biztos volt benne, hogy az okos, eszes fiú előtt megnyílnak a kapuk és helytartó válhat belőle, ám Dogen annyira eltökélt volt a szerzetesi pálya felé, hogy megszökött, és ellátogatott a szülői házba, ahol (elbeszélések szerint) megjelent az anyja. A kisfiú beszélt róla, hogy milyen nehéz válaszút elé került, de álmát, és anyjának tett ígéretét nem feledve kitartott amellett, hogy szerzetes lesz, ezért egy éjszakán át tartó nehéz gyaloglás után bevonult a kor legtekintélyesebb kolostorába, ahol leborotválták a haját, és születésekor kapott neve helyett, elnevezték Dogennek.

Az okos emberek mindig tele vannak kérdésekkel, és ez nem volt másként a fiatal fiúval sem, ráadásul kétségek ébredtek benne a buddhista tanítás egyik pontjával kapcsolatban.

„Ha, ahogy a szútrák mondják, minden élőlény rendelkezik buddha-természettel, miért van az, hogy az embernek fáradhatatlanul törekednie kell a buddha-természet megvalósítására, hogy elérje a megvilágosodást?”

Nem kapott választ, viszont azt javasolták neki induljon el, hogy kérdéseire megfelelő válaszokat kapjon Eiszai-hoz, aki ismerős lehet kedves olvasóinknak a „Japánteaceremónia a csanoju” c. írásunkból.

Mi a zen válasz?

A három idő minden buddhájából egy sincs tudatában annak, hogy rendelkezik a buddha-természettel, a macskák és ökrök azonban igencsak tudatában vannak annak.

A meghökkentő választ Dogen megértette, így arra kérte Eiszai mestert, hogy tanítsa őt.

Eiszai idejében a zen tanítványoknak 3 év próbaidő után vehették fel a szerzetesi ruhát, de Dogennel, észbeni képességei miatt kivételt tettek.

Sok ideje nem volt tanulni Eiszai mestertől, mert az hamarosan meghalt, így tovább indult, hogy kérdéseit átgondolja, és tapasztalatokat szerezzen a világban. Rövid, ám hasznos utazása után visszatérve Mjózent kérte, hogy tanítsa, aki hajlandónak is mutatkozott, hogy átadja a fiatal fiúnak, amit Eiszaitól tanult. Két év telt el tanulással, majd Dogen szeretett volna Mjózennel együtt elindulni arra a Kínába vezető utazásra, amit Eiszai is megtett.

Mjózen és Dogen 1223-ban indultak el a hosszú és nagyon veszélyes kínai útra.

Tanításokat akartak arról, hogyan nem kell a “szavakra és a betűkre támaszkodni”. Nehéz és hosszú utat tettek meg a tengeren. Láthatták a nyugodt békés, de a viharos tengert is, majd megérkezvén a kínai partokhoz, várakozásra ítéltettek, mert japánokat Kínába akkoriban csak nagy nehézségek árán engedtek be.

Eltelt már 3 hónap a kikötőben való vesztegléssel, amikor egy szerzetes jelent meg a hajón, aki sítake gombát (Shii take gomba) keresett, mert az a hír járta, hogy ezt a különleges gombát a japán hajókon termesztik. 20 km-t gyalogolt, hogy megszerezze ezt a gombát, mert a Sárkánycsónak-ünnepen (5. holdhónap 5. napján kerül megrendezésre, nevezik a nyárkezdet ünnepének is) ezt akarja felszolgálni tésztával a kolostor szerzeteinek.

A szerzetes nagy lelkesedéssel beszélt arról, milyen fontos az ő konyhafőnöki munkája a kolostorban, amit Dogen kevésbé értett meg, így rá is kérdezett, de az öreg szerzetestől válaszul csak annyit kapott, hogy gyakorolja az ülő meditációt (zazen), és olvassa Buddha beszédeit.

Látva Dogen értetlenkedését elnevette magát, és miután Dogen azt sem értette meg, min nevet, így válaszolt:

„Úgy tűnik, nem értetted meg, hogy mit jelent ugyanúgy vezetni a konyhát, mint ahogyan gyakorolni a meditációt! Ezt nem lehet pusztán a könyvekből megtanulni. Még nem értetted teljesen meg, mi is az igazi gyakorlás. De eljön majd az idő, amikor megérted.” –s ezzel visszatért a kolostorába.

(folytatjuk)

Mint mindig most is egy mesével zárunk.

A FŐÚR, AKI A SÁRKÁNYOKAT SZERETTE

She főúr annyira kedvelte a sárkányokat, hogy telefestette-faragtatta a házát sárkányokkal.

Amikor az égben lakozó igazi sárkány ezt megtudta, leszállt a földre, odafeküdt

She háza elé, fejét a kapu küszöbére, farkát az ablakpárkányra helyezte. A főúr megpillantotta az igazi sárkányt, és eszét vesztve menekült ki a házából.

Ebből látszik, hogy She nem szerette a sárkányokat. A sárkányok hasonmását szerette, de az igazi
sárkánytól irtózott.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!